Orbán bárkája - Antal Attila
? Ezt a könyvet a rendszerváltóknak írtam, méghozzá két értelemben. Egyrészt azért, hogy a 1989-től kiépült új rendszer létrehozóit szembesítsem azzal, hogy napjainkra hogyan jött lére a neoliberális kapitalizmus és az autoriter állam együttműködésén alapuló rendszer. Másrészt pedig szembesíteni kívántam az ? új rendszerváltókat? azzal, hogy milyen rendszert kell leváltaniuk. Elemzem a globalizáció és kapitalizmus kortárs összekapcsolódásának (az autoriter neoliberalizmusnak) a hatásait: a globális ökológiai kihívásokat a klímaváltozástól az ökológiai bombáig, tovább hiperglobalizációnak a nemzetállami szuverenitásra gyakorolt hatását. Írásom transznacionalista alapokon áll, és hitet teszek benne amellett, hogy a globális kihívásokra csakis nemzetállamok feletti válasz adható. Ugyanakkor ? személyesen is vívódva a nacionalizmus problémájával ? mégsem ? temetem el? a nemzetállamot.
A kötet fő gondolata, hogy nem csak a globalizált demokrácia projektje bukott meg, hanem a nemzetállami szuverenitáson alapuló demokráciáé is, hiszen mind a kettő antidemokratikus irányokba fordult. Korszakunkra kialakult egy perverz szövetség az autoriter neoliberalizmus globális szereplői, valamint a nemzetállami autokráciák között. Ennek pedig az egyik legszörnyűbb példája az Orbán-rendszer. Részletesen bemutatom, hogy a rendszer milyen gazdasági és jogalkotási segítséget nyújt a globális piaci szereplőknek, s ezért cserébe milyen széles mozgástérrel rendelkezik az állampolgárok kizsákmányolására, valamint egy állami gyűlöletpolitika és rasszizmus működtetésére. A NER azért egyezett ki a piaci szereplőkkel, hogy a magyar társadalom igen szűk, a politikai klientúrarendszerben érdekelt csoportját megmentse a globális és lokális válságok közepette. Ehhez pedig arra van szükség, hogy mindenki mást kirekesszenek az Orbán-bárkáról.
Mindezt morális és politikai szempontból megvetem, elfogadhatatlannak tartom, s ezért amellett érvelek, hogy új utat kell találni a globalizáció és nemzetállami politika összeegyeztetésére.?
Sorozatcím:: Progress könyvek
Borító tervezők: Faragó Ágnes
Kiadó: Noran Libro Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Séd Nyomda
ISBN: 9786155761553
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 134 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**102813556**)]
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-09-22 15:59 .
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése